Mikor és melyik egyetemeken lesz őszi szünet 2025-ben?
Van, ahol egy hetet pihenhetnek a hallgatók, máshol pedig csak három napos lesz az őszi szünet. Persze olyan egyetemek is vannak, ahol egyáltalán nem tartanak pihenőt.
Van, ahol egy hetet pihenhetnek a hallgatók, máshol pedig csak három napos lesz az őszi szünet. Persze olyan egyetemek is vannak, ahol egyáltalán nem tartanak pihenőt.
Mutatjuk, mettől meddig tart majd.
Szeptember elsejével elkezdődik a 2025/2026-os tanév, amely 181 tanítási napból áll majd. Mutatjuk a szüneteket és a hosszú hétvégéket.
11 napot pihenhetnek majd a gyerekek.
Az érettségizőknek, felvételizőknek és középiskolásoknak is lesznek teendőik.
A köznevelésben és a szakképzésben tanulók számára is elkezdődött október 26-án az őszi szünet, ami egészen november 3-ig tart majd. A szünet utáni első tanítási nap november 4. (hétfő) lesz.
Rövidebb lesz ez a hét a megszokottnál, hiszen munkaszüneti nap szakítja meg szerdán, számos fontos dátumot kell azonban észben tartani.
Hamarosan pihenhetnek egy kicsit a közoktatásban, szakképzésben és felsőoktatásban tanuló diákok; közeleg az őszi szünet. Nem minden felsőoktatási intézményben tartanak azonban szünetet a hallgatóknak.
Mutatjuk, mikor kezdődik és meddig tart majd az őszi szünet.
Több októberi dátumot is érdemes észben tartani. Mutatjuk, miket.
Hasonló kezdőfizetése lehet egy gépésztechnikusnak, egy szoftverfejlesztőnek és egy mentőtisztnek.